Céhexpedíció

Innen: Forge of Empires - Wiki HU
A lap korábbi változatát látod, amilyen Kukac3 (vitalap | szerkesztései) 2020. július 19., 10:13-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Épületek fejlesztőkészletei)
Jump to navigation

Mi az a Céhexpedíció?

A Céhexpedíció egy kooperatív eleme a játéknak, mely minden eszközről elérhető és ahol a céhed tagjaival együtt küzdheted végig magad egy sor helyszínen, hogy egyéni jutalmat és céh haderőt szerezhess.

Az expedíciók automatikusan kezdődnek minden kedden és 6 napig tartanak. Minden játékos, aki egy céh tagja és elérte a Vaskorszakot az expedíció indulásáig részt vehet az aktuálisan futó expedícióban, hogy a céhének a sikerét növelje. A Céhexpedíció elérhető a játék menüjéből.

Ha akkor alapítottál céhet, vagy akkor léptél be mikor az expedíció már elkezdődött akkor meg kell várnod a következő keddet, és csak az új expedícióban tudsz majd részt venni.

Az expedíciós térkép

ExpeditionMap.png

Ahogy láthatod a térkép egy dzsungel témájú hely, és ehhez hasonló zene kíséri. Minden játékos a saját egyedi térképét fogja látni amit meg kell csinálnia, de mindenkinek egy közös célja van, amelyet a képernyő tetején (vagy alján, ha mobil alkalmazásból játszol) lévő mutató jelez.

Ez a mutató számolja az Expedíciós pontokat amiket a céhed összegyűjtött, és amikor eléred az új célt, akkor a céhed céh haderőt fog kapni. A céhes haderő naponta lesz jóváírva a napi kalkuláció során. Rákattinthatsz az adott mutatóra, hogy további információkat megtudj.

ExpeditionGoalBar.png

Az Expedíciós pontok legfőbb forrása, amint a térképen is láthatod - a különböző helyek (amiket Találkozóknak neveznek). Ezek megoldhatók harc és egyezkedés segítségével is. Ha megoldasz egy találkozót akkor lehetőséged lesz begyűjteni az egyéni jutalmadat a találkozó után található ládából, és tovább léphetsz a következő találkozóra.

Ahogy egyre tovább jutsz el, a köd a térképről fokozatosan eltűnik felfedve a további találkozókat és ládákat. Vedd figyelembe, hogy a 'nagyobb' találkozók mindig nagyobb kihívást támasztanak, mint a 'kisebb' találkozók. Ha elvesznél a térképen, akkor az arany színű nyíl mutatja a jelenlegi helyzetedet!

Találkozók teljesítése

Az egyszerre teljesíthető találkozók megoldási kísérletének limitje 8 és minden alkalommal amikor megkezdesz egy csatát vagy elkezdesz egyezkedni akkor 1 kísérleti pont le lesz vonva. A megmaradt lehetőségek számát láthatod a kísérletek kijelzőjén:

ExpeditionAttempts.png

Ha ezek elfogynak akkor várhatsz, hogy visszatöltődjenek (1 darabot kapsz óránként) vagy vehetsz medálért (vagy gyémántért). A medál ár minden egyes vásárlással nőni fog. Az expedíciók végén ez az ár visszaáll az alap értékre, tehát minden héten elölről kezdheted.

A kísérlet kimenetelétől függetlenül némi expedíciós pontot kapsz (nyilvánvalóan ha veszítesz akkor ez nem lesz valami sok). A céhes cél a céhtagok számától és azok korától függően változik (ezek az expedíció kezdetén lesznek meghatározva, és nem változnak akkor sem ha be vagy kilépnek tagok a céhbe a hét folyamán) és ez közös a céhtagok között.

Harc

Ahogy említettük, két módon oldhatod meg a találkozókat - harccal vagy egyezkedéssel. A harc már ismerős kellene legyen, hiszen ugyanúgy folyik mind bárhol máshol a játékban (Kontinenstérképen, PvP és GvG harcokban).

Az egységek kora és az általános nehézsége a találkozóknak a saját fejlettségedtől függ amit az expedíció kezdetéig elértél. Lehetséges, hogy 2 körös csatákkal találkozol, és akár olyan egységekkel is, amik támadási/védelmi bónusszal rendelkeznek a korodtól függően.

Egyezkedés

Ha az egyezkedés gombot használod első alkalommal, akkor látatod, hogy 5 helybéli keres meg téged. Mindegyikük egy bizonyos erőforrást kér tőled, de nem mondják el, hogy mit! Te tudod majd kiválasztani, hogy melyik szeretnéd felajánlani nekik:

NegotiationGame1.png

Mikor kiválasztottad az erőforrásokat, akkor kattints a 'Egyezkedés' gombra (ekkor egy kísérlet le lesz vonva). Tartsd észben, hogy ezeket az erőforrásokat a saját raktáradból és készletedből adod a helyieknek. A helyiek ekkor visszajelzést adnak a tippedre, ami így nézhet ki:

NegotiationGameFeedback.png
  • Helyes - A felajánlásod el lett fogadva! De ettől még más helyiek is igényelhetik azt az erőforrást (de ez nem szükségszerűen van így).
  • Nem megfelelő személy - a felajánlásod vissza lett utasítva. De ettől még legalább egy másik helybelinek szüksége van az adott erőforrásra!
  • Helytelen - a felajánlásod vissza lett utasítva, és egyik helyinek nincs rá szüksége (a következő felajánlási körben már szürkével is fog megjelenni).

Láthatod, hogy az egyezkedési ablakban megjelenik a 'Hátralévő körök' felirat - ez azért van, mert a helyiek azt akarják, hogy maximum 3 kör alatt odaadd nekik a megfelelő erőforrást. Minden alkalommal mikor kiválasztasz 5 erőforrást és rákattintasz az 'Egyezkedés' gombra, akkor egy kört elhasználsz:

NegotationGame2.png

Ha mindhárom kört elhasználtad, akkor csak gyémántért tudsz új kört vásárolni, illetve fel is adhatod a kísérleted és visszatérhetsz később. Ha feladod és megpróbálod újra később, akkor bár a választható erőforrások ugyanazok maradnak, de, hogy melyik helyinek melyik kell az megváltozik.

Expedíciós nehézségek

Az expedíciós térkép nem csak egyszer teljesíthető, hanem hetente négyszer! Hogy újra meg tudd hódítani a térképet akkor magasabb nehézségi szintet (II., III. és IV. szintet) kell feloldanod. Kattints a csillag ikonra a bal felső sarokban, hogy megnyisd a nehézségi áttekintést:

ExpeditionsDifficulties.png

Ahogy láthatod a nehézségi szint I. és ez elérhető ingyen. A magasabbak feloldásához a céh vezér vagy alapító terméket kell hogy fizessen a céh kincstárból. De bárki adományozhat terméket a céh kincstárba, csak az elköltésünk van korlátozva vezér/alapító részére.

A Nehézségi szintek feloldásának költségei a céhtagok expedíció induláskori számának és azok korának függvénye. Minden játékos a céhben generál egy árat a kora alapján. A céhnek z összes céhtag költségének összegét kell kifizetni a nehézség feloldásához. A feloldás után minden céhtag számára elérhető lesz a nehézségi, aki az aktuális expedícióban részt tud venni.

Céh bajnokság

A Céhbajnokság új szintre emeli a Céhexpedíciót, és bevezeti a világok közötti versenyt!

Minden héten a céhed be lesz téve egy 7 céhből álló csoportba, amik azonos méretűek és véletlenszerűen lesznek kiválasztva az azonos nyelvű szerverek világairól. A 6 napos expedíció alatt ellenük versenyezhetsz. Minél több céhtagod végezze el a céhexpedíciót, hogy a ranglista elején végezzetek!

Ereklyék temploma

Az Ereklyék temploma egy Nevezetes épület, ami a Céhexpedíció kedvelői számára készült. a tervrajzokat vagy az expedíció találkozóinak teljesítéséért kaphatsz vagy más játékosok ugyanilyen nevezetes épületében való segítésért. Csak egy passzív bónusza van - az Ereklyevadászat képessége.

Ge hud relic inactive.png

Az Ereklyevadászat esélyt ad, hogy speciális jutalmakat találj, ha megoldasz egy találkozót az expedíció során. Láthatod ennek az ikonját az expedíciós térkép jobb szélén - amikor kivilágosodik az azt jelenti, hogy legalább 1 ereklye van a térképen amit összegyűjthetsz. Ha az ereklye a ködös területen van akkor el kell jutnod odáig a térképen, hogy a köd eltűnjön, így összetudod gyűjteni az ereklyét. Mindenképpen gyűjtsd be az ereklyéket mielőtt a következő nehézségi szintre lépsz, különben a be nem gyűjtött ereklyék el fognak tűnni!

Ge hud relic.png

A jutalmaknak 3 csoportja van, mindegyikhez különböző típusú ereklye tartozik - gyakori, ritka és különleges. Természetesen nagyobb az esélye, hogy gyakori ereklyét találj és a különleges ereklye esélye kisebb. De ez megváltozhat ahogy fejleszted az Ereklyék templomát - a különleges ereklyék esélye minden egyes szinten megnő, míg az gyakori ereklyék esélye csökken.

Íme egy áttekintés, hogy az egyes típusú ereklyék milyen jutalmakat adhatnak neked és, hogy milyen eséllyel.

Ge relic common.png Gyakori (Ezüst) Ge relic uncommon.png Ritka (Arany) Ge relic rare.png Különleges (Jáde)
20 Forge Pont 100 Forge Pont Teraszos farm
25 termék (1 típusú) 200 termék (1 típusú) Felszentelt csillagvizsgáló
5 Könnyű egység 10 Zsivány A fiatalság forrása
5 Távolsági egység Szent láng Korfejlesztő készlet
5 Gyors egység Törzsi főtér Felújító készlet
5 Nehéz egység Kis medál csomag Épületraktározás
5 Tüzérségi egység
Dupla tervrajz
Az Ősök arca
A Napisten kapuja


Épületek fejlesztőkészletei

Annak tudatában, hogy a népszerű céhexpedíció sokatok számára a legkedveltebb játékelem, fejlesztői csapatunk úgy döntött, hogy a kihívás, valamint a jutalmak megnövelése érdekében néhány újítást eszközöl rajta. Ezzel hat új fejlesztőkészlet, valamint egy zsugorítókészlet kerül bevezetésre. Ezek a fejlesztések a céhexpedíció 4. szintjén válnak megnyerhetővé.

Az alábbiakban láthatjátok az újdonságokat:

Épület előtte
reward_icon_renovation_kit.png
Épület utána
Az ősök arca D_SS_MultiAge_Expedition16a.png
Reward icon upgrade kit face of the ancient.png
Az ősök arca - 2. szint D_SS_MultiAge_Expedition16c.png
A Napisten kapuja D_SS_MultiAge_Expedition16b.png
Reward icon upgrade kit gate of the sun god.png
A Napisten kapuja - 2. szint D_SS_MultiAge_Expedition16d.png
Szent láng T_SS_AllAge_Expedition16.png
Reward icon upgrade kit ritual flame.png
Szent láng - 2. szint T_SS_AllAge_Expedition16b.png
Törzsi főtér R SS MultiAge Expedition16a.png
Reward icon upgrade kit tribal square.png
Törzsi főtér - 2. szint R SS MultiAge Expedition16c.png
Teraszos farm P SS MultiAge Expedition16.png
Reward icon upgrade kit terrace farm.png
Teraszos farm - 2. szint P SS MultiAge Expedition16b.png
Felszentelt csillagvizsgáló R_SS_MultiAge_Expedition16b.png
Reward icon upgrade kit sacred sky.png
Felszentelt csillagvizsgáló - 2. szint R_SS_MultiAge_Expedition16d.png
A fiatalság forrása L_SS_AllAge_Expedition16.png
Reward icon shrink kit fountain of youth.png
Kis méretű fiatalság forrása L_SS_AllAge_Expedition16Small.png