Céh-csatatér – Tartományi épületek

Innen: Forge of Empires - Wiki HU
A lap korábbi változatát látod, amilyen Kukac3 (vitalap | szerkesztései) 2019. november 22., 18:35-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Zászló és Szobor)
Jump to navigation



Btn guild battlegrounds buildings.png

A tartományi épületek úgynevezett stratégiai eszközök a csatatéren. Minden tartományban 0-3 hely lesz elérhető, ahova az épületek kerülhetnek. A céhből bárki adományozhat árucikkeket a kincstárnak, amiből a költségek fedezhetőek, azonban csak speciális szereppel rendelkező céhtagok (csatatér építő) húzhatnak fel épületeket. A céh alapítója és vezetője automatikusan megkapják ezt a titulust.


A tartományi épületek költségeit csak azon korok alapján számítják, amik jelen vannak a céhen belül. Ezen tartományi épületek építési ideje meghatározott, továbbá lehetőség van a törlésükre és elmozdításukra is, a hely felszabadításához. Ebben az esetben a már felhasznált javak nem kerülnek visszatérítésre.
Amikor a tartományt egy másik céh elfoglalja, minden épület (az építés alatt állók is) 50%-os eséllyel lerombolódhat, a fennmaradók pedig az új céh birtokába kerülnek. Összesen 9 stratégiai épület érhető el.

Helyőrség és Erődítmény

Ezek az éületek megnövelik az ellenfélnek a tárgyalások, támadások számát, hogy elfoglalhassa a tartományt.

Épület Megnevezés 'Tulajdonság Költség Építési idő
guild_battlegrounds_sector_buildings_outpost.png Helyőrség +10%-kal növeli meg a szükséges tárgyalások, támadások számát 500
icon_great_building_bonus_guild_goods.png
5:00:00
guild_battlegrounds_sector_buildings_fortress.png Erődítmény +30%-kal növeli meg a szükséges tárgyalások, támadások számát 3,000
icon_great_building_bonus_guild_goods.png
6:00:00

Csalik és Csapdák

Ha az ellenfeleid tárgyalnak, harcolnak a tartományban, akkor ezen épületek segítségével a demoralizáció megduplázódhat.

Épület Megnevezés 'Tulajdonság Költség Építési idő
guild_battlegrounds_sector_buildings_decoys.png Csalik 15% az esélye, hogy a demoralizáció megduplázódik. 500
icon_great_building_bonus_guild_goods.png
4:00:00
guild_battlegrounds_sector_buildings_traps.png Csapdák 45% az esélye, hogy a demoralizáció megduplázódik. 3,000
icon_great_building_bonus_guild_goods.png
5:00:00

Őrtorony és Ostromtábor

Amennyiben saját céh-tagok támadják a szomszédos tartományokat lehetséges, hogy nem növelik a demoralizáció szintjét.

Épület Megnevezés 'Tulajdonság Költség Építési idő
guild_battlegrounds_sector_buildings_watchtower.png Őrtorony 8% az esélye, hogy nem növekszik a demoralizáció. 500
icon_great_building_bonus_guild_goods.png
1:00:00
guild_battlegrounds_sector_buildings_siege_camp.png Ostromtábor 24% az esélye, hogy nem növekszik a demoralizáció. 3,000
icon_great_building_bonus_guild_goods.png
2:00:00

Zászló és Szobor

Ezek az épületek több győzelmi pontot adnak az adott tartományban.

Épület Megnevezés 'Tulajdonság Költség Építési idő
guild_battlegrounds_sector_buildings_banner.png Zászló 10%-kal több győzelmi pontot ad. 250
icon_great_building_bonus_guild_goods.png
0:30:00
guild_battlegrounds_sector_buildings_statue.png Szobor 30%-kal több győzelmi pontot ad. 1,500
icon_great_building_bonus_guild_goods.png
1:00:00

Palota

Ez az épület több győzelmi pontot ad, és megnöveli az ellenfeleknek a tárgyalások, támadások számát.

Épület Megnevezés 'Tulajdonság Költség Építési idő
guild_battlegrounds_sector_buildings_palace.png Palota Ez az épület +30%-kal növelik meg a tárygalások, támadások számát, és 75%-kal több győzelmi pontot ad. 12,000
icon_great_building_bonus_guild_goods.png
6:00:00