Űrkorszak – Mars áttekintése

Innen: Forge of Empires - Wiki HU
A lap korábbi változatát látod, amilyen Kukac3 (vitalap | szerkesztései) 2019. június 8., 17:36-kor történt szerkesztése után volt. (→‎A Kolónia épületei)
Jump to navigation
SAMLogo.PNG
Az emberiség álma, hogy elérje a csillagokat, ma valósággá válik a Forge of Empires-ben, és egy teljesen új űrverseny kezdődik. A célod: Mars! Fedezd fel a vörös bolygó hatalmas krátereit és mély völgyeit, valamint termeld ki a bolygó erőforrásait a városodnak és a kolóniádnak. De vigyázz: az IOU Corporation és más marsi kolóniák arra törekszenek, hogy a bolygó erőforrásait a saját céljukra használják.



Űrkorszak - Mars

Űrkorszak - Mars egy teljesen új kor, amely a Virtuális Jövő befejezése után játszható. Ez a kor nincs részekre felosztva. Ezúttal irányíthatod a saját, Marson lévő kolóniádat számos történeti és mellékküldetéssel egyetemben, valamint lehetőséged van új nyersanyagokat kitermelni és új nevezetes épületeket építeni!

A kolóniád a vörös bolygón

SAMBanner.png

A Marson lévő kolónia a túlélésről, a nyersanyagok kitermeléséről és a hódításról szól, ezért készülj fel arra a pillanatra, amikor először megérkezel a vörös bolygóra!

Indulás a Marsra

CityRocketNew.png Ahhoz, hogy meglátogasd a kolóniádat a vörös bolygón, kattints a városban lévő rakétára:

Befolyásod bővítése

A Mars az egyetlen hely, ahol a marsi érc található. Marsi árucikkeket csak a marsi érc megszerzésével és feldolgozásával termelhetsz. De vigyázz, mert más szervezetek is versenyeznek veled, hogy megszerezzék.
MarsMap.png Nyisd meg a térképet és nézd meg, hogy hol termelheted ki ezt az erőforrást.
Amint elkezded a térképen a küldetést, láthatod, hogy különleges marsi érc-lelőhelyeket találhatsz néhány meghódított tartományban. Kattints az ércre, hogy elküldhesd érte a felfedező csapatot. Ércektől függően ez némi időbe telik. Ore.png
GetOre.png Az érc kitermeléséért a felfedezést követően tárgyalnod, vagy harcolnod kell.

Létfenntartás

LifeSupport.png Azért, hogy a Marson lévő kolóniád termelékeny és egészséges legyen, biztosítanod kell számukra a létfenntartást, cserébe csökkentett áron termelheted az árucikkeket a kolóniádon. Még a marsi érc költsége is csökken a létfenntartás növekedésével.

A Kolónia épületei

A Mars-kolónia saját térrel és épületekkel rendelkezik. Kattints a „kinyit” gombra, hogy lásd a különböző épületek listáját!

Az űrkikötő
Az űrkikötő

A kezdetekkor csak az űrkikötő lesz az egyetlen épület a kolóniádon. Innen indíthatod a marsi felfedezéseket.

Raktárépületek
Raktárépületek Mars Colony

A Marson a raktárépületek segítségével dolgozhatod fel a marsi érceket, hogy használható erőforrásokat állíts elő.

Lakóépületek
=== Kőkorszak ===
Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_StoneAge_Residential-20c396aab.png

Kunyhó
60
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
14
happiness-57be1ee93.png
14
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
8
rank-57652d887.png
6
money-ecd40aa19.png
/ 5p

Bronzkorszak

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_BronzeAge_Residential1-fe58518e7.png

Faház
120
money-ecd40aa19.png
Pénz
370
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
32
happiness-57be1ee93.png
32
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
10
rank-57652d887.png
80
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_BronzeAge_Residential2-9badd5fdc.png

Nádfedeles ház
160
money-ecd40aa19.png
Pénz
300
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
27
happiness-57be1ee93.png
27
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
10
rank-57652d887.png
32
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_BronzeAge_Residential3-6de3dcb98.png

Cölöpház
40
money-ecd40aa19.png
Pénz
150
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
22
happiness-57be1ee93.png
22
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
10
rank-57652d887.png
11
money-ecd40aa19.png
/ 15p
R_SS_BronzeAge_Residential4-5beb534e7.png

Sorház
100
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
4x2
street-02b2ff628.png
1x1
70
happiness-57be1ee93.png
70
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
40
rank-57652d887.png
100
money-ecd40aa19.png
/ 1ó

Vaskorszak

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_IronAge_Residential1-9f6b5c7a7.png

Cseréptetős ház
400
money-ecd40aa19.png
Pénz
600
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
44
happiness-57be1ee93.png
44
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
16
rank-57652d887.png
15
money-ecd40aa19.png
/ 15p
R_SS_IronAge_Residential2-d9d0d4469.png

Családi ház
250
money-ecd40aa19.png
Pénz
890
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
73
happiness-57be1ee93.png
73
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
16
rank-57652d887.png
110
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_IronAge_Residential3-3bf67c2d4.png

Villa
200
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
87
happiness-57be1ee93.png
87
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
32
rank-57652d887.png
100
money-ecd40aa19.png
/ 1ó

Kora középkor

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_EarlyMiddleAge_Residential1-40f531446.png

Többemeletes ház
900
money-ecd40aa19.png
Pénz
3.300
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
89
happiness-57be1ee93.png
89
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
40
rank-57652d887.png
200
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_EarlyMiddleAge_Residential2-e7f45944a.png

Favázas épület
700
money-ecd40aa19.png
Pénz
2.600
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
67
happiness-57be1ee93.png
67
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
40
rank-57652d887.png
60
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_EarlyMiddleAge_Residential3-6ab46337a.png

Deszkaburkolatú ház
1.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
3.900
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
111
happiness-57be1ee93.png
111
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
40
rank-57652d887.png
240
money-ecd40aa19.png
/ 8ó

Virágzó középkor

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_HighMiddleAge_Residential1-29cf5d7fc.png

Úrilak
300
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
188
happiness-57be1ee93.png
188
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
160
rank-57652d887.png
340
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_HighMiddleAge_Residential2-20ed5e40f.png

Vörös homokkő ház
1.800
money-ecd40aa19.png
Pénz
7.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
94
happiness-57be1ee93.png
94
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
80
rank-57652d887.png
90
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_HighMiddleAge_Residential3-9ff4a7f9d.png

Városi ház
2.800
money-ecd40aa19.png
Pénz
10.500
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
156
happiness-57be1ee93.png
156
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
80
rank-57652d887.png
340
money-ecd40aa19.png
/ 8ó

Késő középkor

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_LateMiddleAge_Residential1-ed24de0be.png

Kúria
3.900
money-ecd40aa19.png
Pénz
14.500
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
123
happiness-57be1ee93.png
123
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
120
rank-57652d887.png
120
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_LateMiddleAge_Residential2-e020b06cf.png

Többlakásos ház
5.800
money-ecd40aa19.png
Pénz
21.800
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
205
happiness-57be1ee93.png
205
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
120
rank-57652d887.png
440
money-ecd40aa19.png
/ 8ó
R_SS_LateMiddleAge_Residential3-cda175a8c.png

Udvarház
300
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
246
happiness-57be1ee93.png
246
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
240
rank-57652d887.png
400
money-ecd40aa19.png
/ 4ó

A gyarmatosítás kora

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_ColonialAge_Residential1-9ceb9cfab.png

Gambrel tetős ház
8.700
money-ecd40aa19.png
Pénz
32.800
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
259
happiness-57be1ee93.png
259
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
200
rank-57652d887.png
1.350
money-ecd40aa19.png
/ 1n
R_SS_ColonialAge_Residential2-067583f77.png

Ültetvényház
350
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
311
happiness-57be1ee93.png
311
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
400
rank-57652d887.png
660
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_ColonialAge_Residential3-0323fd2ac.png

Árkádos ház
5.800
money-ecd40aa19.png
Pénz
21.800
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
155
happiness-57be1ee93.png
155
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
200
rank-57652d887.png
180
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_ColonialAge_Residential4-87a126b37.png

Vidéki ház
7.200
money-ecd40aa19.png
Pénz
27.300
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
207
happiness-57be1ee93.png
207
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
200
rank-57652d887.png
560
money-ecd40aa19.png
/ 8ó

Ipari kor

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_IndustrialAge_Residential1-721632b65.png

Munkásház
11.400
money-ecd40aa19.png
Pénz
43.900
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x2
street-02b2ff628.png
1x1
285
happiness-57be1ee93.png
285
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
600
rank-57652d887.png
340
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_IndustrialAge_Residential2-0ffb5b7cd.png

Viktoriánus ház
17.200
money-ecd40aa19.png
Pénz
65.800
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x2
street-02b2ff628.png
1x1
474
happiness-57be1ee93.png
474
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
600
rank-57652d887.png
2.420
money-ecd40aa19.png
/ 1n
R_SS_IndustrialAge_Residential3-733a43f45.png

Deszkaház
14.300
money-ecd40aa19.png
Pénz
54.800
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x2
street-02b2ff628.png
1x1
380
happiness-57be1ee93.png
380
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
600
rank-57652d887.png
1.050
money-ecd40aa19.png
/ 8ó
R_SS_IndustrialAge_Residential4-44e470159.png

Városi rezidencia
350
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
3x2
street-02b2ff628.png
1x1
569
happiness-57be1ee93.png
569
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
1.200
rank-57652d887.png
1.230
money-ecd40aa19.png
/ 4ó

Progresszív kor

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_ProgressiveEra_Residential1-c2f30fd65.png

Panelház
34.200
money-ecd40aa19.png
Pénz
131.800
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x3
street_required-0e6b0551e.png
2x2
1.087
happiness-57be1ee93.png
1.087
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
1.350
rank-57652d887.png
5.750
money-ecd40aa19.png
/ 1n
R_SS_ProgressiveEra_Residential2-610b88ba3.png

Bérház
21.900
money-ecd40aa19.png
Pénz
84.400
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x3
street-02b2ff628.png
1x1
510
happiness-57be1ee93.png
510
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
1.350
rank-57652d887.png
610
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_ProgressiveEra_Residential3-490974de6.png

Önkormányzati lakás
27.400
money-ecd40aa19.png
Pénz
105.500
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x3
street-02b2ff628.png
1x1
680
happiness-57be1ee93.png
680
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
1.350
rank-57652d887.png
1.280
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_ProgressiveEra_Residential4-b0299ff00.png

Art Nouveau kastély
400
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
3x3
street-02b2ff628.png
1x1
917
happiness-57be1ee93.png
917
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
2.700
rank-57652d887.png
3.640
money-ecd40aa19.png
/ 8ó

Modern kor

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_ModernEra_Residential1-ed6ca3c59.png

Kertvárosi ház
57.600
money-ecd40aa19.png
Pénz
209.900
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x3
street-02b2ff628.png
1x1
1.330
happiness-57be1ee93.png
1.330
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
3.000
rank-57652d887.png
7.320
money-ecd40aa19.png
/ 1n
R_SS_ModernEra_Residential2-ddaa5454b.png

Előregyártott ház
48.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
174.900
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x3
street_required-0e6b0551e.png
2x2
1.380
happiness-57be1ee93.png
1.380
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
3.000
rank-57652d887.png
2.970
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_ModernEra_Residential3-3afea9fdf.png

Luxus lakóház
450
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
4x3
street_required-0e6b0551e.png
2x2
1.540
happiness-57be1ee93.png
1.540
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
6.000
rank-57652d887.png
7.000
money-ecd40aa19.png
/ 8ó
R_SS_ModernEra_Residential4-91f9408b5.png

Motel
38.400
money-ecd40aa19.png
Pénz
139.900
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x3
street_required-0e6b0551e.png
2x2
900
happiness-57be1ee93.png
900
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
3.000
rank-57652d887.png
1.460
money-ecd40aa19.png
/ 1ó

Posztmodern kor

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_PostModernEra_Residential1-40ae1f4ec.png

Bungaló
54.800
money-ecd40aa19.png
Pénz
192.200
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x3
street-02b2ff628.png
1x1
1.150
happiness-57be1ee93.png
1.150
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
3.600
rank-57652d887.png
6.910
money-ecd40aa19.png
/ 1n
R_SS_PostModernEra_Residential2-890746852.png

Előregyártott panelház
81.200
money-ecd40aa19.png
Pénz
284.700
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x4
street_required-0e6b0551e.png
2x2
2.120
happiness-57be1ee93.png
2.120
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
6.400
rank-57652d887.png
4.980
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_PostModernEra_Residential3-185b38137.png

Ikervilla
48.700
money-ecd40aa19.png
Pénz
170.800
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x3
street_required-0e6b0551e.png
2x2
1.040
happiness-57be1ee93.png
1.040
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
4.800
rank-57652d887.png
1.840
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_PostModernEra_Residential4-26cc7513a.png

Loft ház
450
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
3x4
street_required-0e6b0551e.png
2x2
1.770
happiness-57be1ee93.png
1.770
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
9.600
rank-57652d887.png
8.800
money-ecd40aa19.png
/ 8ó

Jelenkor

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_ContemporaryEra_Residential1-3eb3e1cc3.png

Öröklakás
145.800
money-ecd40aa19.png
Pénz
479.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x4
street_required-0e6b0551e.png
2x2
2.800
happiness-57be1ee93.png
2.800
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
9.600
rank-57652d887.png
20.800
money-ecd40aa19.png
/ 1n
R_SS_ContemporaryEra_Residential2-d1fda5f3c.png

Boltház
62.500
money-ecd40aa19.png
Pénz
205.300
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x4
street_required-0e6b0551e.png
2x2
1.400
happiness-57be1ee93.png
1.400
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
7.200
rank-57652d887.png
2.300
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_ContemporaryEra_Residential3-a676f0854.png

Vízparti villa
600
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
4x4
street-02b2ff628.png
1x1
2.510
happiness-57be1ee93.png
2.510
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
19.200
rank-57652d887.png
13.900
money-ecd40aa19.png
/ 8ó
R_SS_ContemporaryEra_Residential4-e855b64a2.png

Vízparti lakóépület
78.100
money-ecd40aa19.png
Pénz
256.600
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x3
street-02b2ff628.png
1x1
1.810
happiness-57be1ee93.png
1.810
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
7.200
rank-57652d887.png
4.000
money-ecd40aa19.png
/ 4ó

Holnap kora

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_TomorrowEra_Residential1-f4988d742.png

Kapszula hotel
80.700
money-ecd40aa19.png
Pénz
220.700
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x3
street_required-0e6b0551e.png
2x2
2.400
happiness-57be1ee93.png
2.400
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
12.000
rank-57652d887.png
18.200
money-ecd40aa19.png
/ 1n
R_SS_TomorrowEra_Residential2-9d00aae84.png

Épületszárny
110.300
money-ecd40aa19.png
Pénz
310.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x4
street_required-0e6b0551e.png
2x2
2.000
happiness-57be1ee93.png
2.000
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
12.000
rank-57652d887.png
5.000
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_TomorrowEra_Residential3-fd6abc507.png

Hengerház
6.600
money-ecd40aa19.png
Pénz
20.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
1x1
street-02b2ff628.png
1x1
200
happiness-57be1ee93.png
200
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
1.000
rank-57652d887.png
250
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_TomorrowEra_Residential4-3612546cd.png

Teraszos toronyház
600
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
4x4
street_required-0e6b0551e.png
2x2
3.000
happiness-57be1ee93.png
3.000
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
32.000
rank-57652d887.png
17.000
money-ecd40aa19.png
/ 8ó

A jövő kora

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_FutureEra_Residential1-dfaa09b61.png

Föld alatti ház
124.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
337.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x3
street_required-0e6b0551e.png
2x2
2.200
happiness-57be1ee93.png
2.200
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
19.200
rank-57652d887.png
7.000
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_FutureEra_Residential2-ef1e9f9fa.png

Fára épített hotel
500
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
3x4
street_required-0e6b0551e.png
2x2
3.000
happiness-57be1ee93.png
3.000
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
38.400
rank-57652d887.png
18.660
money-ecd40aa19.png
/ 8ó
R_SS_FutureEra_Residential3-c21446b48.png

Önfenntartó ház
10.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
56.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
2x2
street-02b2ff628.png
1x1
500
happiness-57be1ee93.png
500
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
6.400
rank-57652d887.png
1.200
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_FutureEra_Residential4-07867b03c.png

Archológia
559.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
1.517.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
6x6
street_required-0e6b0551e.png
2x2
8.000
happiness-57be1ee93.png
8.000
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
57.600
rank-57652d887.png
62.210
money-ecd40aa19.png
/ 1n

Távoli jégkorszak

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_ArcticFuture_Residential1-7e37a5125.png

Mobilház
250.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
518.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x4
street_required-0e6b0551e.png
2x2
3.900
happiness-57be1ee93.png
3.900
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
38.400
rank-57652d887.png
29.320
money-ecd40aa19.png
/ 1n
R_SS_ArcticFuture_Residential2-7b8ab5efd.png

Tengeri felhőkarcoló
750
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
5x5
street_required-0e6b0551e.png
2x2
6.910
happiness-57be1ee93.png
6.910
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
120.000
rank-57652d887.png
40.910
money-ecd40aa19.png
/ 8ó
R_SS_ArcticFuture_Residential3-f0ec67522.png

Óratorony lakás
150.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
389.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x4
street-02b2ff628.png
1x1
2.440
happiness-57be1ee93.png
2.440
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
28.800
rank-57652d887.png
8.900
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_ArcticFuture_Residential4-8d11dd29c.png

Elemektől védett tipi
600
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
3x3
street-02b2ff628.png
1x1
2.500
happiness-57be1ee93.png
2.500
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
43.200
rank-57652d887.png
6.150
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_ArcticFuture_Residential5-f23f0fa4e.png

Kristályvilla
90.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
466.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x3
street_required-0e6b0551e.png
2x2
3.060
happiness-57be1ee93.png
3.060
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
28.800
rank-57652d887.png
17.280
money-ecd40aa19.png
/ 8ó

Mélytengeri jövő

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_OceanicFuture_Residential1-67f320585.png

Lakósziget
595.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
405.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
5x5
street_required-0e6b0551e.png
2x2
6.500
happiness-57be1ee93.png
6.500
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
75.000
rank-57652d887.png
54.000
money-ecd40aa19.png
/ 1n
R_SS_OceanicFuture_Residential2-8bf5e19bd.png

Tengeri kilátó
750
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
3x4
street-02b2ff628.png
1x1
3.800
happiness-57be1ee93.png
3.800
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
72.000
rank-57652d887.png
22.780
money-ecd40aa19.png
/ 8ó
R_SS_OceanicFuture_Residential3-236c7aa4b.png

Úszó ház
175.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
680.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
5x4
street-02b2ff628.png
1x1
5.430
happiness-57be1ee93.png
5.430
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
60.000
rank-57652d887.png
6.550
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_OceanicFuture_Residential4-bdeb86496.png

Halászház
140.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
544.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x4
street-02b2ff628.png
1x1
4.680
happiness-57be1ee93.png
4.680
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
48.000
rank-57652d887.png
2.510
money-ecd40aa19.png
/ 1ó
R_SS_OceanicFuture_Residential5-dba43261d.png

Lakóhajó
118.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
309.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x3
street-02b2ff628.png
1x1
2.410
happiness-57be1ee93.png
2.410
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
27.000
rank-57652d887.png
7.000
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_OceanicFuture_Residential6-9ff794c20.png

Víz alatti hotel
750
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
4x5
street_required-0e6b0551e.png
2x2
6.500
happiness-57be1ee93.png
6.500
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
120.000
rank-57652d887.png
37.960
money-ecd40aa19.png
/ 8ó
R_SS_OceanicFuture_Residential7-6c4a771bd.png

Hídház
203.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
312.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x3
street-02b2ff628.png
1x1
2.710
happiness-57be1ee93.png
2.710
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
27.000
rank-57652d887.png
12.570
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_OceanicFuture_Residential8-7a9ee39ce.png

Világítótorony
301.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
466.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x3
street_required-0e6b0551e.png
2x2
3.900
happiness-57be1ee93.png
3.900
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
36.000
rank-57652d887.png
2.040
money-ecd40aa19.png
/ 1ó

Virtuális jövő

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_VirtualFuture_Residential1-d10a5ca47.png

Többgenerációs otthon
358.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
837.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x5
street-02b2ff628.png
1x1
5.880
happiness-57be1ee93.png
5.880
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
80.000
rank-57652d887.png
7.720
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_VirtualFuture_Residential2-dc6c63110.png

VR-kunyhó
750
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
3x3
street-02b2ff628.png
1x1
4.410
happiness-57be1ee93.png
4.410
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
72.000
rank-57652d887.png
22.320
money-ecd40aa19.png
/ 8ó
R_SS_VirtualFuture_Residential3-7fa785acd.png

Teaház
372.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
870.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x4
street-02b2ff628.png
1x1
5.020
happiness-57be1ee93.png
5.020
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
64.000
rank-57652d887.png
17.190
money-ecd40aa19.png
/ 8ó
R_SS_VirtualFuture_Residential4-18315b987.png

Moduláris VR-lakóhely
279.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
653.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x3
street-02b2ff628.png
1x1
4.000
happiness-57be1ee93.png
4.000
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
48.000
rank-57652d887.png
10.580
money-ecd40aa19.png
/ 4ó

Űrkorszak – Mars

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_SpaceAgeMars_Residential1-2b9483ded.png

Asztronautaképző kollégium
431.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
916.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x5
street_required-0e6b0551e.png
2x2
7.910
happiness-57be1ee93.png
7.910
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
97.500
rank-57652d887.png
22.090
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_SpaceAgeMars_Residential2-0ae2b0718.png

Adaptív otthon
750
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
3x3
street-02b2ff628.png
1x1
8.380
happiness-57be1ee93.png
8.380
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
117.000
rank-57652d887.png
29.820
money-ecd40aa19.png
/ 8ó

Űrkorszak – Aszteroidaöv

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_SpaceAgeAsteroidBelt_Residential1-03e62514f.png

Földi űrlakosztály
371.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
790.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x4
street_required-0e6b0551e.png
2x2
6.520
happiness-57be1ee93.png
6.520
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
108.000
rank-57652d887.png
17.670
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_SpaceAgeAsteroidBelt_Residential2-71072c26e.png

Alacsony gravitációjú otthon
750
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
2x3
street-02b2ff628.png
1x1
5.770
happiness-57be1ee93.png
5.770
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
108.000
rank-57652d887.png
20.710
money-ecd40aa19.png
/ 8ó

Űrkorszak – Vénusz

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_SpaceAgeVenus_Residential1-c5049b70b.png

Felfújható lakóhely
492.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
979.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
3x4
street_required-0e6b0551e.png
2x2
7.650
happiness-57be1ee93.png
7.650
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
126.000
rank-57652d887.png
21.580
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_SpaceAgeVenus_Residential2-ebf0fe440.png

Antigravitációs rezidencia
750
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
2x3
street-02b2ff628.png
1x1
6.560
happiness-57be1ee93.png
6.560
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
126.000
rank-57652d887.png
25.290
money-ecd40aa19.png
/ 8ó

Űrkorszak – Titán

Épület Költség Követelmény Biztosít Termelés
R_SS_SpaceAgeTitan_Residential1-efc7ff91e.png

Jéglakóház
633.000
money-ecd40aa19.png
Pénz
1.191.000
supplies-660dd9d0f.png
Alapanyag
size-5ae5e0c1b.png
4x3
street_required-0e6b0551e.png
2x2
8.840
happiness-57be1ee93.png
8.840
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
156.000
rank-57652d887.png
25.890
money-ecd40aa19.png
/ 4ó
R_SS_SpaceAgeTitan_Residential2-923950ed5.png

Fagylakóház
750
premium-3c0dba348.png
Gyémántok
size-5ae5e0c1b.png
3x2
street-02b2ff628.png
1x1
7.570
happiness-57be1ee93.png
7.570
population-e6f83cb5e.png
Lakosság
156.000
rank-57652d887.png
30.350
money-ecd40aa19.png
/ 8ó

Minden kolóniának telepesekre van szüksége. A lakóépületekkel biztosíthatod, hogy több telepesed legyen.

Létfenntartó épületek
Létfenntartó épületek

'A létfenntartás elengedhetetlen annak érdekében, hogy a telepesek termelékenyek legyenek, és a marsi ércet megfelelően dolgozzák fel.

Nevezetes épületek

Az Űrkorszak - Marsban két új nevezetes épület érhető el. A „kinyit” gombra kattintva láthatod a részleteket.

A Szűz-csillagkép projekt​
X_SS_SpaceAgeMars_Landmark2-053698660.png

A Szűz-csillagkép projekt űrszondák indítására szolgál. Az építés során felmerült hibák miatt az eredeti céljára nem használható, ezért átalakították, így ma katonai rakéták kilövésére használják.

Tulajdonságok
Típus:
greatbuilding-8616f136b.png
Nevezetes épület
Kor: Űrkorszak – Mars
Utca:
street-02b2ff628.png
1x1
Méret:
size-5ae5e0c1b.png
5x5
Építés költsége: 600
lubricants-ac936623e.png
Kenőanyagok
600
biotech_crops-4b6776899.png
BioTech termények
600
mars_microbes-d8d2ab899.png
Marsi mikróbák
600
fusion_reactors-36cfeaee4.png
Fúziós reaktor
600
superalloys-ba3ac5ae1.png
Szuperötvözetek
Bónuszok
icon_great_building_bonus_coins-d8012c389.png

Pénz termelés
Pénz termelése 24 óránként.
icon_great_building_bonus_missile_launch-c9163f103.png

Rakétakilövés
Az első néhány csatában a csata elején adott eséllyel megöli az ellenséges egységek felét. Két részből álló csaták esetén a képesség csak az első hullámra vonatkozik.


Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_coins-d8012c389.png
icon_great_building_bonus_missile_launch-c9163f103.png
# %
1 90 276.350 20.000 3 20%
2 140 278.450 23.300 3 22%
3 250 282.200 26.700 3 24%
4 380 287.900 39.100 3 26%
5 520 295.700 43.400 3 28%
6 650 305.450 57.800 3 30%
7 800 317.450 65.300 3 32%
8 940 331.550 83.500 3 34%
9 1.110 348.200 92.200 3 36%
10 1.250 366.950 100.800 3 38%
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_coins-d8012c389.png
icon_great_building_bonus_missile_launch-c9163f103.png
# %
11 1.282 386.180 113.554 3 39,18%
12 1.314 405.890 126.601 3 40,32%
13 1.347 426.095 139.924 3 41,46%
14 1.380 446.795 153.505 3 42,58%
15 1.415 468.020 167.331 3 43,68%
16 1.450 489.770 181.389 3 44,77%
17 1.486 512.060 195.669 3 45,83%
18 1.524 534.920 210.161 4 46,88%
19 1.562 558.350 224.855 4 47,9%
20 1.601 582.365 239.745 4 48,89%
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_coins-d8012c389.png
icon_great_building_bonus_missile_launch-c9163f103.png
# %
21 1.641 606.980 254.821 4 49,86%
22 1.682 632.210 270.078 4 50,8%
23 1.724 658.070 285.510 4 51,72%
24 1.767 684.575 301.110 4 52,61%
25 1.811 711.740 316.874 4 53,46%
26 1.856 739.580 332.796 4 54,29%
27 1.903 768.125 348.872 4 55,09%
28 1.950 797.375 365.097 4 55,85%
29 1.999 827.360 381.468 4 56,59%
30 2.049 858.095 397.981 4 57,3%
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_coins-d8012c389.png
icon_great_building_bonus_missile_launch-c9163f103.png
# %
31 2.100 889.595 414.632 4 57,98%
32 2.152 921.875 431.418 4 58,63%
33 2.206 954.965 448.336 4 59,25%
34 2.261 988.880 465.382 4 59,84%
35 2.318 1.023.650 482.554 4 60,41%
36 2.376 1.059.290 499.849 4 60,95%
37 2.435 1.095.815 517.265 4 61,46%
38 2.496 1.133.255 534.799 4 61,95%
39 2.559 1.171.640 552.448 4 62,41%
40 2.622 1.210.970 570.211 4 62,85%
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_coins-d8012c389.png
icon_great_building_bonus_missile_launch-c9163f103.png
# %
41 2.688 1.251.290 588.086 4 63,26%
42 2.755 1.292.615 606.070 4 63,66%
43 2.824 1.334.975 624.161 4 64,03%
44 2.895 1.378.400 642.357 4 64,39%
45 2.967 1.422.905 660.658 5 64,72%
46 3.041 1.468.520 679.060 5 65,04%
47 3.117 1.515.275 697.563 5 65,34%
48 3.195 1.563.200 716.164 5 65,62%
49 3.275 1.612.325 734.862 5 65,89%
50 3.357 1.662.680 753.656 5 66,14%
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_coins-d8012c389.png
icon_great_building_bonus_missile_launch-c9163f103.png
# %
51 3.441 1.714.295 772.545 5 66,37%
52 3.527 1.767.200 791.526 5 66,59%
53 3.615 1.821.425 810.598 5 66,8%
54 3.705 1.877.000 829.761 5 67%
55 3.798 1.933.970 849.013 5 67,19%
56 3.893 1.992.365 868.352 5 67,36%
57 3.990 2.052.215 887.778 5 67,53%
58 4.090 2.113.565 907.289 5 67,68%
59 4.192 2.176.445 926.885 5 67,83%
60 4.297 2.240.900 946.564 5 67,96%
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_coins-d8012c389.png
icon_great_building_bonus_missile_launch-c9163f103.png
# %
61 4.404 2.306.960 966.325 5 68,09%
62 4.514 2.374.670 986.167 5 68,21%
63 4.627 2.444.075 1.006.089 5 68,32%
64 4.743 2.515.220 1.026.091 5 68,43%
65 4.861 2.588.135 1.046.170 5 68,53%
66 4.983 2.662.880 1.066.328 5 68,62%
67 5.108 2.739.500 1.086.561 5 68,71%
68 5.235 2.818.025 1.106.871 5 68,79%
69 5.366 2.898.515 1.127.255 5 68,87%
70 5.500 2.981.015 1.147.713 5 68,94%
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_coins-d8012c389.png
icon_great_building_bonus_missile_launch-c9163f103.png
# %
71 5.638 3.065.585 1.168.244 5 69,01%
72 5.779 3.152.270 1.188.848 5 69,07%
73 5.923 3.241.115 1.209.523 5 69,13%
74 6.071 3.332.180 1.230.270 5 69,18%
75 6.223 3.425.525 1.251.086 5 69,24%
76 6.379 3.521.210 1.271.972 5 69,28%
77 6.538 3.619.280 1.292.927 5 69,33%
78 6.701 3.719.795 1.313.950 5 69,37%
79 6.869 3.822.830 1.335.041 5 69,41%
80 7.041 3.928.445 1.356.198 5 69,45%

A Szűz-csillagkép projekt​ azért épűlt, hogy az űrszondákat az űrbe juttassa. Az építés hibájából adódóan a létesítmény nem felelt meg az eredeti céloknak, így azt a katonai rakéták elindítására használják.

Ennek a nevezetes épületnek a képessége a Rakétakilövés, segítségével az ellenfeleid egységeinek a felét megsemmisítheted még a csata kezdete előtt. Továbbá az épület pénzt is termel a városodnak.

Csillagvizsgáló​
X_SS_SpaceAgeMars_Landmark1-0f674b1f5.png

A Csillagvizsgáló a legnagyobb teljesítményű földi teleszkóp, és a naprendszer nagy felbontású megfigyelésére szolgál. Kulcsfontosságú szerepet játszott a Mars kolonizálásában.

Tulajdonságok
Típus:
greatbuilding-8616f136b.png
Nevezetes épület
Kor: Űrkorszak – Mars
Utca:
street-02b2ff628.png
1x1
Méret:
size-5ae5e0c1b.png
5x5
Építés költsége: 600
lubricants-ac936623e.png
Kenőanyagok
600
biotech_crops-4b6776899.png
BioTech termények
600
mars_microbes-d8d2ab899.png
Marsi mikróbák
600
fusion_reactors-36cfeaee4.png
Fúziós reaktor
600
superalloys-ba3ac5ae1.png
Szuperötvözetek
Bónuszok
icon_great_building_bonus_previous_era_good_production-f614a2d9f.png

Előző kori termékek termelése
24 óránként véletlenszerű termékeket termel a játékos előző korából. A bronzkorban azonban bronzkori termékeket termel.


Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_previous_era_good_production-f614a2d9f.png
1 90 276.350 5
2 140 278.450 10
3 250 282.200 15
4 380 287.900 20
5 520 295.700 25
6 650 305.450 30
7 800 317.450 35
8 940 331.550 40
9 1.110 348.200 45
10 1.250 366.950 50
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_previous_era_good_production-f614a2d9f.png
11 1.282 386.180 53
12 1.314 405.890 55
13 1.347 426.095 58
14 1.380 446.795 60
15 1.415 468.020 63
16 1.450 489.770 65
17 1.486 512.060 68
18 1.524 534.920 70
19 1.562 558.350 73
20 1.601 582.365 75
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_previous_era_good_production-f614a2d9f.png
21 1.641 606.980 77
22 1.682 632.210 80
23 1.724 658.070 82
24 1.767 684.575 85
25 1.811 711.740 87
26 1.856 739.580 90
27 1.903 768.125 92
28 1.950 797.375 95
29 1.999 827.360 97
30 2.049 858.095 99
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_previous_era_good_production-f614a2d9f.png
31 2.100 889.595 101
32 2.152 921.875 103
33 2.206 954.965 106
34 2.261 988.880 108
35 2.318 1.023.650 110
36 2.376 1.059.290 112
37 2.435 1.095.815 113
38 2.496 1.133.255 115
39 2.559 1.171.640 117
40 2.622 1.210.970 119
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_previous_era_good_production-f614a2d9f.png
41 2.688 1.251.290 120
42 2.755 1.292.615 122
43 2.824 1.334.975 123
44 2.895 1.378.400 125
45 2.967 1.422.905 126
46 3.041 1.468.520 127
47 3.117 1.515.275 129
48 3.195 1.563.200 130
49 3.275 1.612.325 131
50 3.357 1.662.680 132
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_previous_era_good_production-f614a2d9f.png
51 3.441 1.714.295 133
52 3.527 1.767.200 134
53 3.615 1.821.425 135
54 3.705 1.877.000 136
55 3.798 1.933.970 137
56 3.893 1.992.365 138
57 3.990 2.052.215 138
58 4.090 2.113.565 139
59 4.192 2.176.445 140
60 4.297 2.240.900 140
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_previous_era_good_production-f614a2d9f.png
61 4.404 2.306.960 141
62 4.514 2.374.670 141
63 4.627 2.444.075 142
64 4.743 2.515.220 142
65 4.861 2.588.135 143
66 4.983 2.662.880 143
67 5.108 2.739.500 144
68 5.235 2.818.025 144
69 5.366 2.898.515 144
70 5.500 2.981.015 145
Szint Szükséges
strategy_points-d9d1373db.png
rank-57652d887.png
icon_great_building_bonus_previous_era_good_production-f614a2d9f.png
71 5.638 3.065.585 145
72 5.779 3.152.270 145
73 5.923 3.241.115 146
74 6.071 3.332.180 146
75 6.223 3.425.525 146
76 6.379 3.521.210 146
77 6.538 3.619.280 147
78 6.701 3.719.795 147
79 6.869 3.822.830 147
80 7.041 3.928.445 147

A Csillagvizsgáló​ az egyik legerősebb földi teleszkóp, amely a Naprendszer részletes megfigyelésére szolgál. A Mars gyarmatosításában döntő szerepet játszott.

Ez a nevezetes épület 24 óránként, előző kori árucikkeket termel. Az első szinten 5, a 10. szinten 50, az 50. szinten 132 árucikket termel.

Új egységek

A vörös bolygó erőforrásainak kiaknázásához szükséged lesz a marsi egységekre. A következő egységek a fővárosban előállíthatók és a Marson használhatók: Space Age Mars Units